Medence tisztító tabletta

medence-tisztito-tabletta

A medence tisztítás, vegyszerezés olyan egy kicsit, mint az iskolában kísérletezni a kémia laborban. egy kicsit ebből, egy kicsit abból. Az eredmény pedig majd csak utólag derül ki, addig marad a bizonytalanság és a kétség.

Fertőtlenítés, algásodás, pelyhesítés… belefájdul az ember feje.

Azonban vannak már egyszerűbb megoldások is, csupán egy medence tisztító tabletta és kész. Minden egyben.

Medence tisztító vegyszerek

A medence vizének sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy szép tiszta maradjon. Fertőtleníteni kell klórral vagy sóval. Az algásodást meg kell előzni, vagy ha már kialakult, akkor algaölőt kell alkalmazni.

A szűrőt tisztítani kell, és azokat az apró kis szennyeződéseket, melyek átcsúsznak a szűrőn, pelyhesíteni kell.

Mindezt persze csak azután, ha a Ph értéket megnéztük, és megfelelő irányban korrigáltuk. A medence víz kémhatását rendszeresen ellenőrizni kell, különben minden más hiábavaló.

A vegyszerekről részletesen írtunk a Medence tisztító vegyszerek című cikkben.

medence-tisztito-tabletta

Medence tisztító tabletta

Azért, hogy a nyár a fürdőzésről és szórakozásról szólhasson, a kémialabor helyett, megalkották a multi funkciós tablettákat.

Az ilyen medence tisztító tablettában minden egyben benne van. Fertőtlenítő, algaölő és pelyhesítő is.

Medence tisztító tabletta előnyei

A legfontosabb, hogy miden benne van egyben, nincs szükség arra, hogy maró hatású vegyszerekkel legyen tele a kerti kamra, ahová a gyermek is betévedhet.

Ezen kívül anyagilag is jobban megéri.

A tabletta általában lassan oldódik, a pH-értéket nem befolyásolja. A napfény és hő általi bomlás ellen pedig stabilizált.

Így nincs más dolgunk, mint az előírás szerinti tabletta mennyiséget beletenni egy úszó tabletta tartóba, néha ellenőrizni a víz ph értékét, és élvezni a medencét.

Figyelem! Ez is vegyszer, ezért érdemes utána legalább 12 óráig kerülni a medence használatát.

Összegezve

A medence tisztításhoz szükség van Ph igazító szerekre, fertőtlenítésre, és algaölő folyadékra lehet szükség. Kerüljük el a kísérletezgetést, és az ebből adódó problémákat. Ki tudja, éppen fertőtlenítő vagy algaölő kellene a vízbe? Használjunk inkább komplett, multifunkciós tablettát, mely mindent tartalmaz, amire csak szükségünk lehet.

A klórról és annak tabletta formájú alkalmazásáról a Klórtabletta medencébe című bejegyzésből tudhat meg többet.

Figyelem! A vegyszerezés nem helyettesíti a rendszeres medencefal tisztítást, és az időközönkénti karbantartást!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*